Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy... apu, aki mindig a felhők fölött szállt a repülőjével. Mindig ezt csinálta, mialatt én, meg anya vártuk őt, és miközben vártuk, papírrepülőkkel játszodtunk. De egyszer elromlott a repülőgépe, és megállt a felhők tetején. Apu kiszállt belőle, hogy megnézze, mi baja eshetett. A motor romlott el, és esély sem volt arra, hogy megjavítsa, hogy a Földre visszatérjen. Körbenézett, és messzi a levegőtengeren, ahol felhőszigetek úsztak, meglátott egy fehér házikót. Odament, a ház előtt megpillantott néhány megkötött rénszarvast. Hm... – hümmögött magában – ... megesküdnék, hogy ez a Télapó háza! Hátha segítene rajtam, és valahogy hazajutnék innen.
A rénszarvasok kíváncsi tekintettel figyelték, ahogy apa a hatalmas ezüstkopogtatót megfogta, és bezörgetett.
Senki sem felelt, ezért betekintett az ablakon. Egy fehér ágyat látott, amelyet aranyos oszlopok öveztek. Az ágyat egy vastag fehér felhőből készült takaró borította, melyet hókristály csillagokkal tűzdeltek meg. A paplan alatt pedig két angyalka aludt, aranyos hajfürtjeik beborították a felhőpárnákat. Apu óvatosan megkocogtatta az ablaküveget. Az angyalkák felébredtek, és az ablakhoz jöttek.
- Ki vagy te, és hogy kerülsz ide, ahol csak a vándormadarak, meg a vasmadarak röpülnek?
- Épp egy vasmadárral jöttem, – mondta apa – de sajnos elromlott és nem tudok hazamenni... Itt lakik a Télapó?
- Igen, itt lakik – mondták az angyalok – ez éppen az ő háza. Most éppen nincs itthon, mert ma van Karácsony estéje, és le kellett mennie egy körre a földre, hogy megajándékozza a gyerekeket... De, ha gondolod, megvárhatod.
Apu bement, és elhelyezkedett egy széken, egy kályha mellett, amelyből úgy pislálkolt a tűz, mintha gyémántból lett volna.
Kis idő múltával Télapó is megérkezett egy szánon, amelyet más rénszarvasok húztak.
Apu elmesélt neki mindent, és megkérte, hogy segítsen rajta. Télapó lehúzta a kesztyűit, és jóságosan bólintott:
