Elindult hát a keze is, sietve, hogy el ne késsen, mert köztudott, hogy a kéz lassabban jár, mint a láb. Lustika nyugodtan aludt tovább, miközben a keze és lába már elindult az iskolába. Nem sokkal később, Lustika gyomra is kiabálni kezdett:
- Lustika, mozgás! Fél nyolc... éhes vagyok, és mozogni szeretnék! Vigyél iskolába, mert ha nem, elindulok egyedül!
- Jaj, Istenem, mekkora zajt csapsz! Indulj, ha akarsz, de hagyj engem aludni!
Miután megette a vajas kenyeret és megitta a teát, a gyomor is elindult, óvatosan lopakodva az iskola fele, hogy senki ne lássa meg, és esetleg meg ne ijedjen, mert ugye egy utcákon bolyongó gyomor nem éppen megszokott látvány azon jó gyerekek számára, akik mindig időben érkeznek az első órára. Lustika nyugodtan húzta a csendest tovább, láb, kéz és gyomor nélkül. Nem is törődött ő a hiányzó testrészeivel, de ekkor a füle is elkezdett kiabálni, de hangosan ám, mert a fül általában hangosan kiabál:
- Lustika, nyolc lesz huszonöt perc múlva! Felkelsz-e, vagy mi lesz? Megint el akarsz késni? Lustika, hallod, Lustika...? Hej, tán megsüketültél?
- Tudod mit? Elegem van belőletek! Menjetek innen, és hagyjatok aludni nyuuuugodtaaan!
Lustika két füle is ijedten iskolába szaladt, fülbevalóstul-mindenestül, ő pedig tovább aludt nigy, kéz, láb, gyomor és fül nélkül... Bizony, Lustika mély álomba merült. Rövid időn belül, nem sokkal később azonban a nyelve is nyugtalankodni kezdett. Nem tudta, hogyan mehetne ő is iskolába, félt egyedül dönteni ilyen komoly dolgokban, ezért először ő is megpróbálta felkölteni Lustikát:
