- Lustika, hallod-e, nyolc lesz húsz perc múlva... Lustika!
De Lustikának már nem volt füle, nigy nem is hallhatott semmit. A nyelvének nem volt más választása: összeszedte minden bátorságát, és iskolába ment, ott hagyva Lustikát az ágyban. Mit számított már, ha amúgy sem volt keze, lába, gyomra, de még füle sem? Úgysem kellett neki nyelv...
Nemsokára Lustika haja is borzolódni kezdett. Miután látta, hogy a füle is elment iskolába, neki is mehetnéke támadt. Gondolkozott, vajon hogyan költhetné fel Lustikát, és húzódni kezdett. Húzódott jobbra, húzódott balra, majd fel és le, sürgött-forgott, de hiába. Lustika sehogy sem akart felébredni. Neki sem volt mit tennie, elindult az iskola fele, a szelek szárnyán repülve, könnyedén. Åt követte kissé nehézkesebben, de határozottan tartva a lépést, Lustika agya. Az agy is attól tartott, hogy el fog késni az iskolából. Pontosan nyolc órakor érkeztek meg, lihegve, izzadtan a sietségtől, és bevágódtak a fal melletti harmadik padba, jobboldalra, ahol találkoztak Lustika lábával, kezével, gyomrával, fülével és nyelvével.
A tanítóbácsi már bármelyik pillanatban megérkezhetett volna, ezért mindnyájan nagyon aggódtak. Mi lesz, ha észreveszi, hogy Lustika nincs ott?
Pontban nyolc órakor kinyílt az ajtó, és az egész osztály elnémult. A gyerekek felálltak, és ki más léphetett volna be az ajtón, mint:
- Lustika!
- Megvagytok! Már megint eljöttetek nélkülem iskolába! Csúnya dolgot műveltetek, szégyelljétek magatokat! Miattatok majdnem elkéstem. El sem hiszitek, milyen nehéz eljutni az első órára láb, kéz, gyomor, fül, nyelv, haj és agy nélkül. Lássuk csak, szégyellitek-e magatokat?
