A négy osztag egy új földből készülő erőd építésébe kezdett, amelynek négy fontos pontja volt. A terveket természetesen maga Mirmidonna is jóváhagyta. De a generálisok nem tudtak parancsolni saját hernyóiknak. Egyik tudálékosabb volt a másiknál, és mindenik csak a saját elképzelését hajtogatta, anélkül, hogy a másikat is meghallgatta volna, nigy az erődök furcsa formájúakra sikeredtek, túl nagy lett a méretük, és ráadásul elfelejtették az alagutakat bennük megépíteni.
Ellenben a Viráglépő Gerelyvető katonái vakon követték ezredesük parancsait. Hordták szorgalmasan a földet, és sok lábukkal éppen oda döngölték, ahová kellett. Egy kisebb méretű labirintusokkal tele alagutat építettek, amely néhány lábnyira a föld felett húzódott végig, és fakéreggel volt megerősítve.
A sáskatámadáskor a négy osztag bemenekült saját erődjébe, és onnan záporozta nyívesszőit kifele az ellenségre. A hernyók minden igyekezetüket arra fordították, hogy rohadt almákkal megcélozzák az ágyúcsöveket, és eltömjék az ágyúkat. Két erőd hamarosan össze is omlott, betemetve a védőket, de a támadókat is. Mivel a három generális nem építtetett lőréseket, a hernyókatonák amikor céloztak, mindig életveszélybe kerültek.
De Viráglépő Gerelyvető és serege megmentette a helyzetet, és megnyerték a csatát. A lőréseikből jól rá tudtak célozni a másik három erődöt ostromló sáskákra, nigy visszaszorították lassan őket.
Mirmidonna minden eseményt végigkövetett: hogy hogyan épültek az erődök, hogyan zajlott a csata. Azon gondolkodott, hogy méltóképpen megbünteti a generálisokat, ezért megparancsolta, hogy ácsolják össze a vérpadot. Amikor a generálisok látták, hogy Mirmidonna ereszkedik lefele a megfigyelőállásból, elkezdtek egyenként, sorra leizzadni.
