Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy erősen szép ország, melyet Arromnak hívtak. Ott uralkodott Zoralio király és Luludia királyné. De Jungalia, a gonosz boszorkány szemet vetett erre a szép országra. Saját szívét az ördögnek adta, és cserébe egy olyan tükröt kapott az ördögtől, amivel mindent látott, ami csak a világban történt, nigy elhatározta, hogy ő fog uralkodni Arrom Országa felett.
Zoralio, aki szintén varázsló volt, varázsigét mondott az országra, és láthatatlanná változtatta azt. Az emberek már csak álmaikban járhattak saját országukban, és akkor is csak úgy, hogyha képesek voltak igazán szeretni, hogyha volt szívük. Jungalia pedig szaladt, szaladt, amíg Aver országába nem ért, itt pedig Gunjar Herceg ágya alatt keresett magának menedéket, és a herceget meg is betegítette nyomban. Egy idő múlva Arrom Országa, amely kicsi ország volt, már nem tudott helyet adni Zoralio király számtalan gyermekének. A király mindenik gyermekét ugyanúgy szerette, a kicsiket, és nagyokat, fehéreket és feketéket, a lustákat és szorgalmasakat mind-mind egyformán. De legerősebben mégiscsak Zurinkát szerette, a legnagyobbik leánygyermeket.
Zurinka magas és vékony volt, göndör haja csupa gyűrű, szeme, mint két fényes csillag, fehér fogai, mint egy gyöngysor, és a szája meg tűzpiros volt, mint az igazi szerelem. Vidám volt, jóságos és szelíd. Mi több, ő volt Arrom Országának a leghíresebb táncosnője. Ráadásul varázsló.
Egyik reggelen Zoralio összehívta gyermekeit és nigy szólt hozzájuk:
- Kézs bari muré, sávé muri, hercegnőim és hercegeim! Arrom Országa már nem nyújt elég helyet számotokra. Menjetek hát szívetek szerint, amerre csak akartok, el a nagyvilágba, és keressétek meg az életetek értelmét. Szóródjatok szét, és váljatok az emberek hasznára, legyetek a világ ajándékai! Legyetek jók, vidámak, szeressétek az életet és örüljetek neki! Ha valamikor majd szorult helyzetbe kerültök, és nem lesz fedél a fejetek felett, akkor feküdjetek csak le a földre, álmodjatok, és majd viszontlátjuk egymást!
