De tudjátok meg, hogyha újra beléptek majd Arrom Országába, nem fogtok majd többé innen soha kijutni, csak a szivárványon át, az igazi szerelem segítségével!”
így szóródtak szét a világon Zoralio és Luludia gyermekei. Akik az ezüstöt szerették, azok Rupival mentek, akik az aranyat szerették, azok meg Sumnakal keze alatt tanulták meg a mesterséget, és váltak ötvösmesterekké. Mások pedig, akik a tüzet szerették, meg az élénk színeket, Carroshoz, az üstkészítőmsterhez csatlakoztak, és üstjeikből etették a világot. Akik pedig a szabadságot szerették, a hűvös erdőket, széles mezőket, azok Grastinelt választották, és belőlük lókupecek meg szekeresek lettek. Végül azok, akik csak az élet örömeinek éltek, elkezdtek énekelni, a várfalak széleinél mulattatták az embereket táncaikkal, énekeikkel. Zurinka is velük ment, Zoralio király legkedvencebb lánygyermeke.
Időközben Aver Országában, Gunjar herceg haldokolni kezdett, mivel Jungalia, aki az ágya alatt megtelepedett, éjszakánként halálra kínozta. Behatolt az álmaiba, ott ostorozta, verte, mert meg akarta tudni, hogy merre van az Arrom országába vezető út. De nem sikerült neki megtudni, hisz a herceg nem ismerte az igazi szerelmet.
Amikor Zoralio gyermekei Zurinkával együtt odaértek szekereikkal a várfalak alá, felverték a sátraikat, tüzet raktak és elkezdtek mulatni. Gunjar az ablakából hallotta az Arrom törzs énekeit és a szíve hirtelen elkezdett erősen verni, és elfogta egy erős vágy, amilyent még eddig sosem érzett. Beleburkolózott a legsötétebb színű palástjába, és kiment a várfal mellé. Megbújt egy fa mögé, hogy jobban lássa a mulatozókat, de egy csalánbokorra ráesett és felordított fájdalmában. A muzsikusok odaszaladtak és kést rántottak rá.
– Ne öljétek meg! – kiáltotta Zurinka – akarom látni az arcát! Mit csinálsz te itt?
– Táncolni akartam a muzsikátokat hallva. – mondta a herceg szégyenlősen, mint egy tolvaj, akit lopáson fogtak.
