Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy reggel, mikor Lustika semmiképp sem akart iskolába menni. Hiába kérlelte az édesanyja:
- Lustika, ébresztő, már hét óra, előkészítettem a fogkefét és a fogkrémet, gyerünk mosakodni! Lustika nyújtózkodott, majd kényelmesen ásított egyet.
- Lustika, kelj fel, hét óra és tíz perc van, kész a teád, és a vajas kenyér is rád vár!
Lustika mocorogva hallgatta.
- Lustika, hét óra, tizenöt perc van, sietned kell... Lustika, bepakoltad-e már az iskolástáskád?
- Nem megyek iskolába többet, ez legyen tiszta! Aludni akaroooooooook!
És ezzel a másik oldalára fordult, sőt, halkan horkolni is kezdett. De nem ment ez ilyen egyszerűen, mert, bár Lustika nem akart iskolába menni, a lába annál inkább akart. nigyhát mindkét lába unszolni kezdte:
- Lustika, Lustika, hét óra, húsz perc, gyerünk iskolába... Lustika, mi készen vagyunk! Gyerünk már, ugrás ki az ágyból!
- Nem megyek sehová! Aludni akarok! Menjetek ti, ha akartok, én maradok, az biztos!
így hát, miközben Lustika nyugodtan aludt tovább, a lába iskolába indult. Kis idő múlva azonban a két keze is nyaggatni kezdte:
- Lustika, Lustika, gyerünk iskolába! Hét óra, huszonöt perc, mire vársz? Mi unatkozunk itthon, vigyél iskolába minket! Gyere, Lustika, moccanj!
- Szó se róla! Ha akartok, nem bánom, mehettek, de engem hagyjatok aludni!
