Voltak sánta szavak, morcos szavak, kicsi és nagy szavak, jó és rossz szavak, vagyis mindenféle szó volt, mint a méhkasban a méhek. És nagyon hasonlítottak is a méhekre, hisz mindenhová röpdöstek, néha csíptek is, de az is megesett, hogy méz csöpögött belőlük.
Miután Fantezissimus rájött, hogy milyen sokfélék a szavak, elkezdte őket sorba rendezni. Kis dobozkákat keresett, amelyekben szóépítményeket helyezett el. Néha sok idejébe telt, amíg sikerült megtöltenie egy dobozkát. Máskor pedig ez egészen egyszerűen ment. A skatulyákat szépen elhelyezte egy polcon, aztán elküldte őket a nagyvilágba, hogy ő is ajándékozhasson valamit az embereknek. Az emberek kártyáknak nevezték el őket. nigy hát a kártyák ott ültek szépen rendben, ahogy Fantezissimus elrendezte őket. Ott volt a sok szóépítmény, a sok szóból készült érdekes dolog, hogy amikor kinyitottad a dobozt, szemed-szád elállt a sok érdekességtől: állatok és folyók, nagy hajók, paloták, tündérek, finom sütemények, meg egyéb érdekes dolgok, amelyeket el sem lehet mesélni, mint például a matematika vagy a kémia.
Némely szó kiugrik a dobozból, és elkezd szaladni mihelyt észreveszi, hogy kinyitottad a könyvet – bocsánat! – Fantezissimus dobozkáját. Aztán visszatérnek és nyugodtan ülnek a helyeiken, amíg ki nem nyitja valaki ismét a dobozt. És ez eltarthat hónapokig, esetleg évekig, évtizedekig, hosszú évszázadokig. A szavak néha fiatalok maradnak, máskor pedig megöregszenek, és ha kinyitod a dobozt, akkor már nem ugrándoznak fürgén, hanem segítségre van szükségük. Úgyhogy ilyenkor más szavak jönnek a segítségükre, újabbak, fiatalabbak, akiket Fantezissimus küld segítkezni.
Mivelhogy a szavak forrása szüntelenül buzogtatja ma is a szavakat, nigy hát Fantezissimus, a varázsló, ott telepedett le a forrás mellett, és ma is varázslatos szóskatulyákat gyárt.
