A bálnarokodil elvette az újságdarabot, kibontotta és bekapta a bűvös-eddmeg-tökmagot.
- No, itt a köved! Most már úgysem kell nekem, mert én szitakötő leszek, rendőrhelikopéter leszek! Szárnyak, irány a tejút! - adta ki a parancsot Imród.
A bálnarokodil még mindig mozdulatlanul állt a kő mellett. A szárnya nem repítette a Tejútig, csak a fejét érezte egyre nehezebbnek. Tarvarjú rátelepedett a kövére és hasát fogva kacagott:
- Egy tökfejű bálnarokodil!
Imród sértődőtten a sima víztükörhöz lépett. Szeme sarkával belenézett. A fehér-fekete fejecskéje helyett a nyakán egy jókora tök illegett-billegett.
- Becsaptál, te, te…kopaszvarjú! - kiáltotta Imród.
A tökfejű bárnarokodil feldúltan Tarvarjú felé indult, ám megbotlott, és úgy beütötte a fejét a kőbe, hogy a tökkobakja behasadt. Sárga leve a kőre cseppent.
Tarvarjú szánta-bánta már a lurkóságát:
- Gyere, elviszlek Aprókontyos Tilicske nénihez. Å biztosan meggyógyít! Itt a gyógyszertárja három kövön túl.
Imród semmit sem szólt, csak tökkobakját fogva bicegett Tarvarjú után.
- Fáslit, fáslit! Tökkobakja megsérült! - rikácsolta Tarvarjú.
- Ki ez a vastorkú? - dugta ki az ablakon a kontyát Tilicske néni.
Tarvarjú és Imród épp ekkorra érkezett a gyógyszertár elé. Aprókontyos Tilicske néni még sosem látott tökfejű bálnarokodilt. Elkerekedett szemmel bámulta a hatalmas kobakot.
- Rendes bálnarokodil akarok lenni! - pityeredett el Imród.
Tilicske néni leemelt egy tekerék fáslit a polcról, majd jól körbetekerte a bálnarokodil tökfejét.
- No, lássuk mit találunk a raktárban - mondta és megsimogatta a bajbajutott fejét.
Keresett-kutatott, majd egyszer csak előállt egy kis kanál forró csokoládéval és egy üveg varázs-murokfennel:
- Ez nem lekvár és nem is lé, kenyér sem, hanem pép. Van benne puha csibemáj, vadalmalé és varázs-murok.
