Aznap, amikor anya borzasztóan leszidott a fogmosás miatt, az én jó barátnőm, Ayako, azt mondta, hogy kellene kerítenünk valahonnan egy elvarázsolt herceget. Azt mondta, hogy olvasta valahol, valamilyen kakaópacás régi ringy-rongy könyvben, hogy hogyan is lehet egy ilyen hercegre szert tenni.
Különben Ayako egy igazi név. Mert ugyanúgy, ahogy engem Ilinkának szólítanak a szüleim, őt az övéi Ayakonak szólítják, ugyanis a szülei japánok. Lehet, hogy az ő nyelvükön az Ayako pontosan Ilinkát jelent, és ez a magyarázata annak, hogy mi ketten ilyen jól megértjük egymást. - És ha találunk egy ilyen elvarázsolt herceget? Mit teszünk vele? – kérdeztem.
- Nem tudom… Beletesszük egy dobozba és nézegetjük.
- De mivel fogjuk etetni?
- Hát, hogyha még kicsike, akkor tejecskével. – mondta Ayako.
- És, hogyha már nagy, akkor töltöttkáposztával. – egészítettem ki én.
- Mi az a töltöttkáposzta? – kérdezte csodálkozva Ayako.
- Ufff, tényleg nem tudod? Hát azok a rizzsel meg hússal töltött káposztagombócok, amelyeket meg kell…
- ni“, persze, tudom már! – ugrott fel Ayako. Egyféle sushi… disznóhúsból készül…
Ezután összevesztünk. Én azt szerettem volna, hogyha az elvarázsolt herceget odaállítjuk leckét nirni, de Ayako azt mondta, hogy inkább tartsuk benne a dobozban, amíg felnövünk, aztán akkor majd férjhez megyünk hozzá. Hiszen, ha jól meggondoljuk, két elvarázsolt herceget is foghatunk, nem csak egyet. És, hogyha ketten vannak, akkor nem unatkoznak majd a dobozban, amíg magukra maradnak, hanem játszhtanak majd mondjuk szamurájosat.
Aztán el is felejtettük ezt a beszélgetést, hanem tegnap este egy furcsa dolog történt. Bebújtam a paplan alá, lekapcsoltam a villanyt, és nézegettem a plafonon foszforeszkáló csillagokat.
