-Oh, az ebet ne bánd, – mondta legyintve Samu bácsi – annál inkább a tyúkokat meg a szamarat!
Gabi bácsi a szántóföld fele vezetett és megmutatta a szekérkerekek nyomát.
-Nézd csak, erre mentek. Kinyújtotta a karját a homályos messzeség fele. Néztem, s hát egy fekete pontocska bontakozik ki a ködből. Buksi! Kikerüli a nádas mocsarat és egyre nő a kicsi pont. Gabi bácsi hirtelen elköszönt és eltűnt az udvarban.
Ha odaér hozzám, akkor oldalra lépek, hogy ne teperjen le. Sosem sikerült ez a lépés, ahogy most sem. Buksi letepert, mindketten leestünk. Megfogtam a nyakörvét, rákapcsoltam a pórázt és visszafordultunk, ahonnan ő érkezett. A póráz megfeszült, annyira húzott Buksi. Csak a harmadik faluban állt meg egy porta előtt, ahol elkezdett ugatni. Bekopogtam. Két kamasz került elő. Åk voltak a tettesek. Azért lopták el a kutyát, hogy pénzért eladják. A szamár meg a sok tyúk pedig nekik kellett volna. A szekeret meg, amelyet én régiségnek tartottam, egyenesen a tűzre akarták vetni. Buksit megkötözték, és a fásszínbe zárták, de ő elrágta a kötelet, és egy résen át megszökött. Erre nem gondoltak.
Nem tudom, miért, de úgy tűnt, hogy valami hiányzik.
- Ketten voltatok?
- Nem. Zsolt, Kígyó és Peti az orvosi rendelőbe mentek.
Hagytam nekik némi pénzt, hogy orvosoltassák sebeiket, vettem a szamaramat, a szekeret meg a tyúkokat, azzal hazamentem, Buksit pórázon vezetve. Ahogy hazaértem, az udvarban egy rendőrt találtam, aki a kakassal vitatkozott. Alma bizonyára a házból nézte az eseményeket. Biztosan tetszett neki, ahogy én őt ismertem.
Megálltam szekerestől, kutyástól, és csendben megvártam, amíg a rendőr el nem ment.
