A hernyók birodalmát hernyóemlékezet-óta mindig a szürkesáskák háborgatták. A harcoknak se vége se hossza nem volt, és mindkét oldal sokat veszített és sokat szenvedett.
A zöld hernyók őseiktől örökölték, és uralták a hatalmas almaültetvényt, a szomszédos birs- és körteültetvény pedig a szürkesáskáké volt. De a sáskák évről-évre szaporodtak és a saját gyümölcsöseik már nem bírták etetni a szapora sáskanépet. Ezért a szürkesáskák időnként lerohanták a szomszédos területeket és csonkig lerágták a fákat, az utolsó szál levelet is megették. A zöld hernyók azonban gondosan kikerülték a virágbimbókat, levéltartalékokat is bőven hagytak a fákon, nigy aztán az ő kertjük mindig zöld volt. De éppen ez vonzotta oda a sáskákat.
Bimbóvár, a hernyók főhadiszállása ott tornyosult az almáskert közepén. Minden családnak volt egy kis menedékhelye a vár falai mögött. A lárvákat is ott nevelték közösen egy hatalmas teremben, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek. A hernyódajkák zöld levél – pólyákba csombolygatták a kis hernyócsecsemőket, nehogy megfázzanak.
Mirmidonna, a hernyókirálylány túlságosan fiatal és tapasztalatlan volt ahhoz, hogy egyedül kormányozza a birodalmat. A szülei ugyanis, az öreg király meg a királynő a csatatéren vesztették életüket, a sáskák elleni utolsó ütközetben. De nemcsak ők estek el, hanem Ösvényjáró Hetvenláb Ezredes is odaveszett, a hosszú és éles sáskaszuronyok végeztek vele.
Perszehogy az Ezredesnek nem volt pont hetven lába, de a hernyók erőssége mégiscsak a sok láb volt. Ez tette verhetetlenekké őket. A sáskák hiába tudtak ugrani, mert a hernyóknál úgyis hamarabb elfáradtak nagy erőlködésükben.
