Látva, hogy a hernyók nem küldenek választ, mintha nem is érdekelné őket, hogy a királynőjüket hamarosan fel fogják nyársalni, Kátrány Ezredes egy seregnyi követet küldött Bimbóvárba, amelyet most a Mirmidonna hiányában Harminclábú Viráglépő Gerelyvető vezetett. Az őrség felvezette a tíz sáskakövetet a trónterembe. Azok megálltak és akkorára guvadt a szemük, mint valami birsalma, hiszen az aranyos trónszékben ott ült maga Mirmidonna kirárlynő, ugyanaz a személy, aki a Narancssárga Toronyba be volt zárva. Erre a követek gyorsan hazaszökelltek és elújságolták Kátrány Ezredesnek, hogy mit láttak.
Az Ezredes felment a toronyba és akkor látta, hogy a fogoly Mirmidonna nem más, mint egy levetett hernyóbőr, amely belül üres, de kivülről tökéletesen megtartotta a formáját. Levedlette bőrét és egy lepkeszárny segítségével kiszabadult a toronyból. Kátrány Ezredes mérgében egy rajtaütést tervezett, és a sáska-katonáknak sikerült elrabolni Harminclábú Viráglépő Gerelyvetőt, akit a Mirmidonna cellájába zártak. De előtte alaposan megmotozták, nehogy a szájában elrejtett volna valamit.
Mirmidonna egy tizenkét főből álló követ csapatot menesztett Kátrány Ezredeshez, akik a következő üzenetet vitték: “Ha van mersze, vívjon velem gerelypárbajt, és ha én győzök, akkor Ön szabadon bocsátja Harminclábú Viráglépő Gerelyvetőt, ha pedig én vesztek, akkor átengedünk két almáskertet.” “Nem!” – üzent vissza az Ezredes – “Ha én győzök, akkor feleségül jösz hozzám.” “Úgy legyen!“ – válaszolta a királynő.
Egy óra múlva a zöld hernyók és a szürkesáskák serege ott sorakozott szemtől szemben, jó nagy távolságra egymástól egy semleges területen, amely az ültetvények között húzódott. Mirmidonna meg Kátrány Ezredes ott álltak a csatamezőn mindketten felvértezve, sisakkal a fejükön.
