Kacifánt, védett tartalmú kereső gyerekeknek

Én vagyok Katia Nanu. Egy olyan személy, aki a korára való tekintettel nem igazán illő játszótársa már a beszélő kutyáknak, macskáknak, papagájoknak. Hisz én már, milyen hihetetlen!, 54 éves vagyok, főszerkesztője a galaci „Viața liberă” nevű folyóiratnak, ni­gy naponta újságcikkeket kell ni­rnom. Miért lenne hát szükségem gyermekirodalomra? Magyarázattal tartozom, hisz ennek ellenére már tí­z gyermekkönyvem látott napvilágot. Az első, a Régesrég, az elefántok között cí­mű könyvem szerzője – be kell vallanom – a kislányom, Crăița volt, aki annak idején alig volt három éves. Segí­tettem neki én is, ameddig csak tudtam, ni­gy jelentek meg szépen sorjában a könyveim, aztán egyszercsak rátért a komoly irodalomra.  Egy néhány évig tartó szünet után, amely az első hét és az utolsó három közé esett, ismét elkezdtem ni­rni, ismét azért, hogy segí­tséget nyújtsak valakinek. A húgom két ikerkislánya, Crina és szintén Crăița, akik úgy hallgatják a mesét, a verseket, hogy még a szemük se rebben, és akik gazdag képzelete tehet arról, hogy megtaláljam a megfelelő témákat.

Sokat ni­rtam. Regényeim, elbeszéléseim jelentek meg, aztán esszéim és publicisztikáim hosszú sora..., de semmi nem hozott akkora elégtételt, mint azok a versek, amelyek segí­tségével a kislányom, az unokahúgocskáim, a barátaim gyerekei – és ki a megmondhatója annak, hogy még kiknek a gyerekei – megtanultak beszélni, számolni, könnyedén szenderedtek álomba, ringatták a babáikat, és játszodtak óvodában, iskolában egyaránt.
Hát ez vagyok én mindenekelőtt. Egy nagy gyerek, aki egy kisunokára vágyik, akinek majd ismét könyvet ni­rhasson.