A kislányok nagyon gyorsan rájöttek arra, hogy a Tyúkocska a TY betűt jelentette. Gyorsan összeolvasták a Morcos bácsi kihalászott betűit ezzel a Tyúkocska betűvel, s hát abban a pillanatban egy hatalmas PONTY ugrott ki a tóból, és szólt a kislányoknak, hogy ugorjanak fel gyorsan a hátára, mert átviszi őket a tavon.
A kislányok szépen elbúcsúztak Morcos bácsitól, aki persze nem volt Más, Mint Maga az M betű, álruhába öltözve. Aztán elindultak. Amikor a túlsó partra értek, megpillantottak egy szép házat, amelynek ajtaján ez állt: AZ niLOM KIJíRATA. EMMA ÉS ELLA SZíMíRA. AHHOZ, HOGY KIJUSSATOK, FEL KELL SOROLNOTOK AZ ÖSSZES BETÅ°T!
Hogyhogy? – gondolták magukban a kislányok – Mondjuk el kivülről? Oh, nem fog sikerülni! – keseredtek el nyomban. De még annyi idejük sem volt, hogy bánatukban néhány könnyet ejtsenek, amikor a ház ablakaiból kiröppentek az ábécé betűi, és elkezdték vidáman fújni az ábécénótát.
Az A, Bé, Cé három hadvezér,
A Dé hasába minden belefér,
Az E azt vezényeli, hogy: ELÅRE!
Az F egy Féllábú, de bátor E,
A Gé, az minden gépet jól vezet,
A Há, az Hallgat, mert fegyelmezett...
És nigy, együtt énelkelve a betűkkel, Emma és Ella könnyedén meglökték a ház ajtaját, és kijutottak az álomból. Visszakerültek a mi igazi világunkba, a kis ágyacskáikba, éppen akkor, amikor a csergőóra berregni kezdett, mint ahogy azt minden reggel hétkor megtette.
