- Halastóban tiszta víz,
Hat vak lazac nagyot néz.
Ripem-ropom a táncot,
Te legyél ma a párom.
- Mi ez a muzsika? – kérdezte, és már szaladt is a tóhoz a csengőhangú királylány. Nem hitt a szemének, amikor a sziporkázó palotát meglátta. Örömében énekelni kezdett, a jégcsapok meg csilingeltek.
- A réten innen, dombon túl,
Vaskaputól bocskornyira,
Köves úttól lábnyomnyira,
A gyilkosgalóca tövében,
Egy barlangnak közepében,
Jégvirágos palotában,
Hidegvizű tavacskában,
Hat vak lazac táncra perdül,
Ici-pici jégcsap csendül.
íkom-bákom, gyere elő párom!
De erre már az öreg király, a királyné és a palota népe is kiszaladt, örömükben táncolni kezdtek.
A szegény legény délceg daliaként állt, de egy szó nem sok, annyi sem jött ki a száján. Életében nem hallott ennél szebb muzsikát, és még soha nem látott ennél szebb királylányt. Mégis összeszedte maradék erejét, odalépett az öreg királyhoz, és ezt mondta:
- Halastódba vizet hoztam,
Lazacodat orvosoltam,
Jégcsapjaid csengnek-bongnak,
Add hozzám a leányodat!
