- Elég, mert elszédültem! – kiáltotta a királyné, a dinnye pedig, lám, megállt. Ekkor a királyné az udvarhölgyek társaságában elindult a szobája felé, a dinnye pedig velük együtt gördült.
A királyné a tükör elé állt, vette a dinnyét, a hasára helyezve nézegette magát minden oldalról. Ekkor a dinnye bebújt a hasába, a királyné pedig hirtelen egy várandós asszonnyá változott, sőt már a szülésre is készen állt. A királyné, meg a hölgyek erősen megijedtek, de örvendeztek is.
Bevonultak mindannyian a trónterembe, a királyné elhelyezkedett a trónszékben, miközben a király meg az udvarbéliek még mindig négykézláb mászkáltak összevissza, hiszen még mindig a dinnyét keresték. A királyné mosolygott és nigy szólt:
- Ne keressétek már többé, mert nálam van!
Nagy volt a király ámuldozása. Azt gondolta magában: Vajon mit fog szülni a királyné, hogyha egy dinnyét hord a hasában? De amikor odahelyezte a kezét, akkor rögtön megérezte, hogy odabent életre kelt valami, ami éppen olyan, mint egy kisgyermek az édesanyja méhében.
Rövid időn belül a királyné egy szép és nagy fiúgyermeket hozott a világra. A király három éjjel és három nap mulatott örömében. A gyermeket elnevezték Dinnyemag Királyfinak. Más gyermek nem nőtt hét év alatt annyit, mint amennyit Dinnyemag Királyfi nőtt egy év alatt. A fiú születése után pedig a dinnyék is elkezdtek nőni-növekedni a kertben.
Minden nehézség nélkül szépen megértek. Olyan édesek és nizletesek voltak, hogy hírük eljutott szerte a világba. A szomszéd király, akit Nadragulyának hívtak, elhatározta, hogy magot kér. Jankó meg Bojtorján, akik most már főtanácsnokok voltak, el is küldtek neki néhány magot, igen ám, de az ő földjén semmiféle növény nem bújt ki ezekből a magvakból. Elöntötte az epe a szomszéd királyt és hadsegerével elindult, hogy elpusztítsa Dinnye Åfelsége dinnyeföldjeit.
