A király nagyon elbúsulta magát, mivel békés természetű lévén, nem sok hadat viselt, és nem is értett a hadakozáshoz. De a fia, Dinnyemag Királyfi megvígasztalta:
- Ne aggódj, édesapám! – azzal egyet füttyentett, és a dinnyék szépen hadba sorakoztak és elkezdtek gurulni szembe az ellenséggel. De olyan gyorsan gurultak, hogy a katonákat mind letiporták. Dinnyemag Királyfi pedig lóháton ülve a dinnyék nyomában lépkedett és sörétes puskájával lőtte az ellenséget. Egy nap alatt be is fejeződött a csata, és az ellenség mind elpuszult.
Egy esztendő múlva a szomszéd király megint hadat indított Dinnye Åfelsége ellen. De ezúttal a hadserege kétszer akkora volt, ám a dinnyeföldön százszor annyi dinnye termett, mint egy évvel előtte.
Dinnye Åfelsége katonái katapultokat építettek, és addig lőtték dinnyével az ellenséget, amíg el nem pusztították őket.
Nadragulya király nem hagyta magát. Összegyűjtötte az országos tanácsot és eldöntötték, hogy először a dinnyéket fogják elpusztítani, és majd csak azután magát a királyt. De hogyan?
Egy hadseregnyi kiéheztetett hörcsögöt küldtek a dinnyeföldekre, hogy azokkal rágassák szét a dinnyéket. De nagyon elcsodálkozott Nadragulya, amikor látta, hogy Dinnyekirályfi vezetésével egy hatalmas, jóllakott, óriási hörcsögökből álló sereg érkezik ellenük, hasuk tele dinnyével, kezükben bunkósbot. Kemény harc kezdődött.
