Reggelre már senki nem volt képes a függönyöket odahúzni, de emiatt a király már nem is haragudott. A napfény pedig egyenesen a dinnyére vetült, nigy hát a király volt az első, aki megpillanthatta.
- Nahát, nim, hol volt! – ámuldozott a király.
- Kop, kop! – Bojtorján és Jankó remegve és falfehéren léptek be a király szobájába:
- Felséges királyom, a dinnyét a föld elnyelte!
- Titeket fog elnyelni, ügyefogyottak! Vegyétek fel onnan! – és rámutatott a dinnyére.
Åk gyorsan fölkapták és kivitték, a király pedig jött, hogy vérge ledöfhesse és bekebelezhesse. De amikor a kést a dinnye felé közelítette, az ismét lecsúszott, elgurult, a tanácsosok pedig utána! És akárcsak előtte való nap, amikor azt gondolták, hogy már-már elkapják, a dinnye mindig talált egy kiutat, és továbbgurult hol egy karosszék-, hol egy asztal alá, néha meg a szobrok mögé. Egyszercsak a főtanácsnok a dinnye útját állta és ezt kiáltotta:
- Most nem szabadulsz! – de a dinnye kibújt a lába között és a főtanácsnok pedig hátraesett és a trónterem nagy lépcsőjén lebukfencezett.
Ezek után a dinnye a lugasba érkezett, épp ahol a királyné üldögélt és varrogatott. Bebújt a selyemszoknyája alá és meghúzódott szépen a lábainál. A királyné éppen befejezte a varrogatást, felállt hogy egyet nyújtózkodjon, amikor belebotlott és ráesett a dinnyére. A dinnye elkezdett kicsit forogni vele, a királyné pedig kacarászott. Ekkor elkezdte körbe - körbe forgatni a királynét, aki hahotázva nevetett. Az udvarhölgyek mind odarohantak, hadd lássák, hogy miért hahotázik a királyné olyan erősen. Meglepődve látták, hogy a királyné a dinnye hátán pörög.
