A föld tele volt patanyomokkal, amelyek, mint vastagajkú szájak tátongtak, és amikor ők véletlenül beleléptek, ezek a szájak a lábaikat bekapták. Jól meg kellett rándítani, hogy kiszabaduljon a lábuk. Egy legelőn fekete, fehér és ibolyaszín foltos tehenek legelésztek.
Az olaj, amely átitatta a földet, megcsillogtatta a színeket, és ezek a színek mindig változtak, attól függően, hogy milyen szögből nézték őket.
De egyáltalán nem piszkolták össze magukat a földdel, hisz ez az agyag csak olyan foltot hagyott, amely először ehalványult, majd teljesen láthatatlanná vált. A fűnek tucatnyi sötét meg nyers árnyalata volt, telistele volt lila és vörös virágokkal, és sűrű, sárga virágpor ömlött belőlük.
Az anya és a gyerekek leültek a fűre, szép liliomtövek mellé. Nagy virágtölcséreikből hosszú sötétsárga virágporral megrakott porzók kunkorodtak ki, és amikor a gyerekek meg akarták a virágokat szagolni, ezek a porzónyelvek megnyalták az arcaikat, sárga csíkokat hagyva rajtuk.
Szivárványvárosban egyetlen utca sem volt, amelyben legalább egy festő ne festett volna épp egy falat, vagy egy ablakot, vigyázva a körülötte levő színekkel való harmóniára. Åk hárman egy régi kastély fehér falait kezdték befesteni. Ez a munka nagy odafigyelést és hosszú időt igényelt.
A gólya természetesen a fal tetején állt, és elemezte a munkát. Éjjel mindannyian egy felhődunnás játékszobában aludtak, amely tele volt játékokkal.
Egy nap leültek mindhárman építőkockázni: különböző házakat, oszlopokat és gerendapárkányokat építettek egyre több kockát felhasználva, a falak egyrecsak nőttek, most már teraszos palotákat építettek, amelyeket be is jártak: szaladgáltak le és fel a lépcsőin, nézték magukat a tükörfalakban, rohangáltak az egymásbanyíló termeken át, és egyszercsak rádöbbentek, hogy az édesanyjuk már nincs velük.
