A gyerekek beleegyeztek és másnap már el is kezdték a munkát a festőmesternél. Habár a munka tetszett nekik, és nagyon igyekeztek is mindent jól végezni, mégsem tudták a megfelelő kék vagy okkersárga színárnyalatot kikeverni, nigy a dolgok bizony nagyon zavarossá váltak. A mester dühében beletörülte az ecsetjét a gyerekek ruháiba, és nigy történt, hogy ettől kezdve mindig festékfoltos, maszatos öltözéket viseltek.
Sőt, mi több, előfordult, hogy amikor nagyon dühös lett, olyankor még a gyerekek arcát is összefestékezte. Bajuszt, meg szakállt festett nekik, és szegényeknek nigy kellett mutatkozniuk az utcán, az emberek pedig megálltak, nézték, gúnyolták őket és mulattak rajtuk.
A festőművész munkáira nemigen akadt vevő, nigy szép lassacskán leszegényedett, és ágynak esett. A fiú vele maradt, ápolta, gondozta. A lány ezalatt repülőre szállt és a festő képeit idegen országokban mesés összegekért eladta.
Egy nagy láda aranypénzzel érkezett haza. A mester is felépült a betegségéből és tüstént bocsánatot kért, amiért oly gonoszul viselkedett. Aztán kinyitotta a ládát és azt kérdezte:
- Mondjátok, kedveseim, mi a kívánságotok?
A fiú gondolkodás nélkül rávágta:
- Szeretném viszontlátni édesanyámat! A lány is gyorsan bólintott.
A festő gondolkodóba esett:
- Hm, nagyon nehéz kérés, de talán nem teljesen lehetetlen.
A fiú görcsösen megragadta a festő zakóját:
- Kérlek, nagyon kérlek, egész életemben hálás leszek neked!
